Százhalombatta, Szent István tér 5. • Tel.: 06-23/355-488 • Fax: 06-23/355-387 • E-mail: bkk@mail.battanet.hu • Nyitva tartás: 10.00-20.00

Közösségek gyermekeknek

TÁNCEGYÜTTESEK

Batta Balett Stúdió

A 2012-ben alapított Batta Balett Stúdió 4 táncossal indult, jelenleg 60 fővel dolgozik. A legfiatalabb növendékek 4 évesek, de van felnőtt csoport is. Az évek során nagyon jó közösséggé formálódott, ahol odafigyelnek, segítik, ösztönzik egymást. A táncosok és a szülők segítségével, maximális támogatásával számos eseményt, programot szerveznek. A Proseccós éjszakák című előadásaik nagy sikerrel zajlottak, felkérést kaptak budapesti előadásra is, illetve a szomszédos Ercsiben is telt ház előtt mutatkozhattak be. Célja a stúdiónak olyan tehetségek kinevelése, amely alkalmas a versenyzésre, a modern, klasszikus és kortárs balett értékeinek továbbvitelére, önálló darabok létrehozására, a közösségi szellem növelésére.

csoport célja: A balett minden színpadi tánc alapja. Tartást ad a testnek, növeli az állóképességet, fejleszti az izomzatot, a flexibilitást, egészségesebbé tesz fizikailag és mentálisan is.

csoport feladata: A tánc szeretetének átadásával odafigyelésre, toleranciára, egymás segítésére neveljük a gyerekeket.

vezető: Házi Tamás

alakulás éve: 2012.szeptember

korosztály: 4 éves kortól felnőtt korosztályig

foglakozások ideje: 

Hétfő:
16:00-17:00 6-9 éves korosztály,
17:00-18:00 9-12 éves korosztály

Kedd:
17:00-18:00 4-6 éves korosztály, 
18:00-19:00 Mb15-18 éves korosztály, 
19:00-20:00 felnőtt 

Szerda: 
16:00-17:00 6-9 éves korosztály, 
17:00-18:00 9-12 éves korosztály 
18:00-19:00 Mb15-18 éves korosztály, 
19:00-20:00 felnőtt 

Csütörtök: 
16:00-17:00 6-9 éves korosztály,
17:00-18:00 9-12 éves korosztály, 
18:00-19:00 Mb15-18 éves korosztály, 
19:00-20:00 felnőtt 

Péntek:16:00-17:00 4 -6 éves korosztály

Mb= Modern Balett csoport

foglakozások helye: BKK, 12-es terem

tagdíj: változó korcsoporttól, óraszámtól függően

 

JP Dance Company

Az iskola fő profilja a show és színpadi tánc. A gyerekek az év folyamán az egyesület saját rendezésű színházi produkcióira készülnek. Csoportjaikba szeretettel várnak minden érdeklődőt az év folyamán. Mottójuk: “... a tánc dinamika, energia, eXtázis… “ JP

csoport célja: A gyerekek mozgáskultúrájának, koncentrációs készségének, kitartásának és csapatszellemének fejlesztése.

csoport feladata: A fiatalok mozgásra ösztönzése, a tánc, a művészetek népszerűsítése óvodás kortól egészen 18 éves korig.

vezető: Papp János 

alakulás éve: 2008

korosztály: 5-18 év

foglakozások ideje:

Hétfő: 
17:00-18:00 5-8 éves korosztály; 
18:00-19:00 9-14 éves korosztály

Szerda: 
17:00-18:00 5-8 korosztály; 
18:00-19:00 9-14 éves korosztály; 

19:00-20:00 15-18 éves korosztály

foglakozások helye: BKK 1. sz. terem

tagdíj: 1 000 Ft / óra
 

Iringó TáncStúdió

Olyan táncosok jelentkezését várják, akiknek már van más stílusból táncos előképzettsége, hiszen minden csoport magas színvonalon táncol. A gyerekeknél lány Latin formációt, míg a felnőtteknél TársasTánc oktatás folyik. Nagy az összetartás a csapatokban, régi összeszokott társaságok táncolnak együtt, de mindig örömmel, nyitottan fogadják az újakat.

csoport célja: A gyerekeknél a cél a versenyzés, míg a felnőtteknél a jó csapathoz való tartozás

csoport feladata: Közösségépítés, kitartásra nevelés.

vezető: Südi Iringó

alakulás éve: 2007. szeptember 24.

korosztály: 8 éves kortól 99 éves korig

foglakozások ideje:

Lady Dance – szerda 18:30-19:30 vasárnap 9:00-10:00

Középhaladó TársasTánc – szerda 19:30-21:00

Haladó TársasTánc – vasárnap 10:00-11:30

Gyerek Latin formáció Kék csoport – vasárnap 9:30-12:30

Ifjúsági verseny Latin formáció Pink csoport – vasárnap 9:30-13:30

foglakozások helye: Barátság Kulturális Központ

tagdíj: csoportonként változó
 

SZTC Táncszakosztály

A csoport 21 éve működik a városban. Fő profiljuk az akrobatikus rock & roll, de e-mellett latin és show táncokat is tanulnak az idejáró növendékek. 

A gyerekek csoporton belül is bontva vannak korosztály és tudásszint szerint.

Lehetőség van az edzések mellett - igény szerint - részt venni fellépéseken és versenyeken is.

csoport célja: Rendszeres testmozgás igényének kialakítása, a szabadidő hasznos eltöltése jó közösségben

csoport feladata: Alap tánctudás elsajátítása, mozgásfejlesztés, testtartás javítás, nyújtás.

vezető: Nagyné Török Anikó

alakulás éve: 1998.09.01.

korosztály: 4 – 16 éves

foglakozások ideje: 

kedd és csütörtök: 16:00-17:00 4-10 éves korosztály, 17:00-18:00 11-16 éves korosztály

foglakozások helye: BKK 7. terem

tagdíj: 8 000 Ft/hó

 

GYERMEK SZAKKÖRÖK
 

Mozaik” Kézműves Szakkör

A kézműves szakkörbe, rajzolni-, festeni-, barkácsolni szerető gyerekeket várják, akik igénylik az ez irányú fejlesztő foglalkozásokat!

Ebben a korban nagyon fontos az önfeledt alkotás támogatása, gazdagítása és a különböző technikák megismerése. - Köztudott, hogy a játékos, kreatív feladatok önálló gondolkodásra és szabad alkotásra ösztönzik a gyerekeket, de az új technikák tanulásával kifejezésmódjuk és önbizalmuk is tovább fejlődik.

A gyerekek a feladatokon keresztül ismerkednek meg az új anyagokkal é s technikákkal. - Dolgoznak grafittal, festékkel, krétával, színes papírral, textillel, fonallal, termésekkel, esetenként agyaggal, gipsszel.

csoport célja: A gyermekek manuális készségeinek fejlesztése a kézműves tevékenységeken keresztül. 

csoport feladata: A különböző rajz-, és kézműves technikák, anyagok megismerése játékos formában.

vezető: Nagy Rozália

alakulás éve: 1983. október

korosztály: 6-11 éves gyerekek részére

foglakozások ideje: hétfő 15:00-17:00 

foglakozások helye: BKK 5-ös terem

tagdíj: 2 500 Ft / fő / 4 alkalom 
 

Paletta festőszakkör

A Paletta képzőművészeti szakkörbe járó diákok megismerik, gyakorolják a különböző rajz, és festészeti technikákat. 

A gyakorlatokon keresztül fejlődik a szín és arányérzékük, a vizuális látásmódjuk.

A természet utáni ábrázolást főleg „csendélet” beállításokkal, időnként szabadtéri látvány alapján gyakorolják.

A gyerekek koruknak megfelelően, motivációkat kapnak, hogy elsajátíthassák a képi eszközöket (kompozíció, tónus, felület, ritmus, színkeverés és elmélet, képszerkesztés, nézetek, stb). 

Kreatív feladatként kapják a kubizmusból elterjedt kollázs és montázs technikát, ahol átléphetik a hagyományos képalkotás határait és egy új, egyéni formavilágot hozhatnak létre. 

csoport célja: A Vizuális látásmód, a szín és arányérzék fejlesztése.

csoport feladata: A különböző képzőművészeti technikák elsajátítása / rajz: grafit, szén, tus, pasztell; festés: akvarell, tempera; kollázs, montázs: színes papír, fotók, egyéb.

vezető: Nagy Rozália

alakulás éve: 1983.

korosztály: 11-15 éves gyerekek

foglakozások ideje: szerda 15:00-17:00 

foglakozások helye: BKK 5-ös terem

tagdíj: 2 500 Ft / fő / 4 alkalom 

 

FOGLAKOZÁSOK KISGYERMEKEKNEK

 

Batta Babies

A foglalkozás nyelve az angol, de azok a szülők is jöhetnek bátran, akik nem, vagy csak kevéssé beszélik a nyelvet.

csoport célja: Játékos nyelvelsajátítás angol mondókák és játékok segítségével

csoport feladata:

vezető: Kovácsné Budai Anna

alakulás éve: 2017

korosztály: 0-3 évesek

foglakozások ideje: péntek 10:00-10:30

foglakozások helye: BKK 12-es terem

tagdíj: 1 000 Ft / alkalom

 

Baba-mama torna

Korrektív tréning, szülés utáni regeneráció és hordozási tanácsadás 

csoport célja: Várandósok és anyukák szülés utáni regeneráló tornája a picikkel együtt

csoport feladata:

vezető: Kovácsné Tonkó Csilla

alakulás éve: 

korosztály: kisgyermekes anyukák, várandósok

foglakozások ideje: Keddenként 9:30-10:30

foglakozások helye: BKK 12-es terem

tagdíj: 1 800 Ft /alkalom

 

Százhalombattai Babahordozó Klub

Aki még nem hordozza gyermekét, itt tájékozódhat a különböző hordozóeszközökről, hordozási módokról. Aki pedig már hordoz, az hasznos tippeket, ötleteket kaphat a mindennapokhoz (öltözés hidegben, közlekedés, bevásárlás) vagy eltölthet egy kellemes délelőttöt, hasonló érdeklődési körű anyukák társaságában.

Minden baba más, minden család más, mások az igényeik, lehetőségeik.
A klubban nem tanítanak kötéseket, ám ha szükséges kijavítják az esetleges hibát. Kötéstanításra egyéni hordozási tanácsadás keretein belül van lehetőség.

Célja, hogy örömteli, könnyed legyen a hordozás!

csoport célja: Hordozós vagy hordozás iránt érdeklődő anyukák, kismamák találkozója havonta egy alkalommal. Beszélgetés, tapasztalat csere, lehet hordozókkal ismerkedni és próbálni is.

csoport feladata:

vezető: Kovácsné Tonkó Csilla

alakulás éve: 

korosztály: kisgyermekes anyukák, várandósok

foglakozások ideje: minden hónap első szerdája 9:30-11:30

foglakozások helye: BKK,12-es terem vagy baba klub

tagdíj: ingyenes

 

Százhalombattai Anyatej Klub

A Klubban lehetőség nyílik tapasztalat cserére, ismerkedésre jelenleg szoptatós anyukákkal. Igény szerint remek szakembereket segítségét is kérhetik az ide látogatók a témával kapcsolatban.

csoport célja: Gyermeküket anyatejjel tápláló anyukák és szoptatásra készülő várandósok találkozója havonta egy alkalommal

csoport feladata:

vezető: Kovácsné Tonkó Csilla

alakulás éve: 

korosztály: kisgyermekes anyukák, várandósok

foglakozások ideje: Minden hónap első szerdája 9:30-11:30

foglakozások helye: Barátság Kulturális Központ, 12-es terem vagy babaklub

tagdíj :ingyenes
 

Ringató

Elsősorban a felnőtteket hívnak és várnak a gyermekek mellett, a cél kedvet ébreszteni az énekléshez, nem a gyermekek megtanítása a cél. Segítséget, bátorítást igyekeznek adni, útmutatást az értékes zenei anyag válogatásához, céljuk, hogy a gyermekek művészeti, ezen belül zenei nevelése elkezdődjön már a legkisebb korban, érzékennyé, fogékonnyá váljanak a gyerekek a jó zene, a művészetek iránt. Ezért élő énekszóval, mondókákkal, dajkarímekkel, hangszerjátékkal veszik körül őket, és ha kedvük van, bekapcsolódhatnak az ölbéli játékokba is.

A Ringatóra már néhány hónapos kisbabákkal lehet érkezni, a felső korhatár pedig az óvodáskor kezdete

csoport célja: Oldott, szeretet teli légkörben megismertetni a kisgyermekes szülőkkel a zenei nevelés lehetőségeit a kodályi elvek alapján.

csoport feladata: A szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét

vezető: Fazekas Csilla

alakulás éve: 2016. szeptember

korosztály: 0-3 éves

foglakozások ideje: hétfő 9:30-10:30

foglakozások helye: BKK, 12-es terem

tagdíj: 1 000 Ft/ alkalom

« vissza a főoldalra

Jegyvásárlás

Jegyek megvásárolhatóak:

Személyesen a BARÁTSÁG KULTURÁLIS KÖZPONT jegypénztárában.

A jegypénztár nyitvatartása:
Keddtől - Péntekig: 14:00 - 18:00

Telefonszám: 06-23 / 355-488

Elektonikus úton a ticketportal oldalán.

Jegyvásárlás

ÖRKÉNY színházbérlet

A Barátság Kulturális Központ „ÖRKÉNY” színházbérletének előadásai.

 

További információk

Virágmenhely - AKCIÓ

Ha útban van túl nagyra nőtt szobanövénye, és már inkább akadályt jelent otthonában, de nem szeretné kidobni, mi befogadjuk!

Szobanövényét adományozza a Barátság Kulturális Központnak, hogy épületünk még szebb lehessen. A szállításban sajnos nem tudunk segíteni, a felajánlásokat ajándék színházjeggyel köszönjük meg.

Információ és jelentkezés: 23/355-488-as telefonszámon

Legyél te is hostess

a Barátság Kulturális Központban!

Ha szereted a változatos, pörgős munkát, a kulturális programokat, gyere és csatlakozz hozzánk hostessként.

Jelentkezés feltételei:
   • betöltött 16. életév
   • jó kommunikációs készség
   • problémamegoldó képesség
   • kreativitás
   • igényes megjelenés

Munkavégzés feltételei:
Fürge Diák Iskolaszövetkezeti tagság

Jelentkezés módja:
Fényképes önéletrajz megküldés a bkk.mkicikudisz@mail.battanet.hu e-mail címre 

Fenntartó

      

 

Partnereink

 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hetente megjelenő hírlevelünkre, értesüljön elsőként programjainkról!

Feliratkozás

Linkek

Adatvédelem

 

Barátság Kulturális Központ · 2021 · Százhalombatta